A gyümölcsök is helyet kapnak a makrobiotika hosszú évszázadok alapján kialakult táplálkozási rendszerében, aminek érvényességét a tudomány is igazolta.

Ilyen hosszú idő alatt pontos képet kaphattunk, hogy milyen nyersanyagok, melyik éghajlaton miként hatnak az emberi szervezetre. Így van ez a gyümölcsökkel is.

Ezeket érésük idején, a szezonjukban nyersen, alkalmanként fogyasztjuk vagy ételekhez főve, sütve, desszertek alapanyagaiként használjuk fel. Mérsékelt mennyiségben fogyasztjuk őket, a magas cukortartalmuk miatt. Magas víztartalmúak és tele vannak alapvető tápanyagokkal, antioxidánsokkal, enzimekkel.

A gyümölcsök fogyasztásáról

A gyümölcsök nyersen fogyasztva savasító hatásúak. Ezért inkább délután javasolt fogyasztani. Mivel hűtő hatásúak ezért kánikulában nyers állapotban segít a hőségben is jó komfortérzetet adni. Ilyenkor készíthetünk salátákat, amikor sokféle gyümölcsöt felkockázunk és elfogyasztunk. Tehát kánikulában nyersen naponta fogyaszthatók.

A dinnyét nagyon enyhén sózva javasolt megenni, mert így egy kiegyensúlyozott élelmiszert kapunk. Az édes íz és a sok folyadék széttartó energiájú, a só pedig összehúzó.

Sokak speciális állapota miatt a nyers gyümölcs nehezen emészthető vagy más panaszokat okozhat. Ilyenkor lehet kicsi vizet forralni csipet sóval és néhány percre blansírozni a gyümölcsöket (pl. cseresznye). Szinte minden vitamintartalom megmarad, mégsem nyers, könnyebben emészthető és nem okoz puffadást. A gyümölcscukor egy gyors felszívódású cukor. Speciális állapotokban ezért javasolt kerülni.

Készíthetünk kompótot, lekvárt a gyümölcsökből a későbbi felhasználásért. Általában, amikor nem jutunk friss gyümölcshöz akkor fogyasztjuk a hidegebb időszakban. Ezzel elraktározva a „nyarat és a napot”. Kedvelt gyümölcsös ételeink a gyümölcs rizs, a gyümölcsös köles, a különböző gyümölcskrémek és öntetek.

Az egyes gyümölcs fajták javasolt fogyasztási gyakorisága

Az alábbi felsorolás természetesen nem teljeskörű, hiszen szerencsére hazánkban is roppant sok fajta gyümölcs terem meg.

Alkalmankénti fogyasztásra egészséges emberek számára ajánlott

Hideg időszakban, télen aszalt gyümölcs (mazsola, alma, sárgabarack, stb.) és a télire tárolható alma főzve heti 1-2 alkalommal. Meleg időben, nyáron a szezonjukban a többi gyümölcsfélét nyersen. Mindig mérsékelt mennyiségben és egyéni állapottól függően.

Kerülendők

A trópusi gyümölcsök a mérsékelt égövben, főleg télen mert hűtő hatásúak. A citromot mediterrán vidékről használjuk a különlegesen értékes élettani hatása miatt, télen felmelegítve, de nem forralva, hogy a C-vitamin tartalma megmaradjon.

Az almáról már írtam korábban egy bejegyzést, de mivel számunkra ez egy könnyen beszerezhető kiváló nyersanyag, ezért a makrobiotika is előszeretettel használja. Ezért most megosztok egy könnyen és gyorsan elkészíthető almás sütemény receptjét.

Almás piskóta

Hozzávalók

  • 10 dkg köles liszt
  • 10 dkg hajdina liszt
  • 10 dkg rizs liszt
  • 2 evőkanál útifűmag héj
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 30 dkg alma meghámozva és felkockázva
  • 2 dl rizs szirup
  • 1 dl napraforgó olaj
  • 1 dl víz
  • 1 teáskanál só

Elkészítés

Először a száraz hozzávalókat (liszteket, útifűmaghéjat, szódabikarbónát), majd a folyékony hozzávalókat (rizsszirup, napraforgóolaj, víz) keverjük össze, végül pedig a felkockázott almákat.

Sütőtpapirral kibélelt tepsibe öntjük kb. 2-3 cm vastagon, majd 180 fokos előmelegített sütőben kb. 35 perc alatt kisütjük.

Ha szeretnéd megtanulni, hogy miként állíts össze egy egészséges makrobiotikus étrendet, akkor nézd meg az online alapozó makrobiotikus főzőiskolát, vagy ezzel a témával foglalkozó könyveimet:

Ha tetszett blogbejegyzésem, nyugodtan kommentelj vagy oszd meg ismerőseiddel, de ha többet akarsz megtudni a makrobiotika tudományáról, akkor iratkozz fel hírlevelmre:

Share This