Makrobiotikus kézikönyvek az egészség megőrzéséért és a felépülésért
Az egészségünk a legnagyobb érték, éppen ezért ajándékozd meg magad és szeretteidet az ehhez szükséges tudással

Ekkor találkoztam a makrobiotikával, ami teljesen megváltoztatta az életemet. Személyes gyógyulási tapasztalatot szereztem, ami meggyőzött arról, hogy működik ez a speciális gyógyító étrend és gondolkodásmód.
Ezért született ez a könyv is: segítsek azokhoz eljuttatni ezt a tudást, akik egészséges és harmonikus életet szeretnének élni ebben a stresszes világban.
A makrobiotika első hazai alapműve minden lényeges tudnivalót tartalmaz
MAKROBIOTIKUS ÉTRENDRŐL
Szakszerűen elmagyarázza, hogyan illesszük be a hagyományos makrobiotikus elveket a modern életünkbe.
Nagyszerű betekintést ad a táplálkozás fő elveitől, egészen a megfelelő étrend tervezésig.
ALAPANYAGOKRÓL
RECEPTEKRŐL
MAKROBIOTIKA – AZ EGÉSZSÉGES ÉS HARMONIKUS ÉLETÉRT
A civilizációs betegségek rohamos terjedését számos tényező segíti: a mozgásszegény, modern városi életmód, és a sokféleképpen elszennyeződő környezet. Ezeket kiegészíti a mesterséges adalékanyagokkal telezsúfolt, finomított ételek rendszeres fogyasztása.
A könyv megmutatja, hogy ebben a környezetben, hogyan lehet kialakítani egy egészséges és harmonikus életet. Ami harmóniában van a természettel, az egyéni adottságainkkal és a körülményeinkkel.
A betegségben szenvedők részére is nyújt elméleti és gyakorlati útmutatót. Számos civilizációs betegségre ad konkrét és hatékony javaslatot receptek, ételek, és gyógyitalok formájában.
Remek olvasmány ez minden olyan tudatosan táplálkozónak, aki aktívan szeretne tenni az egészsége megőrzéséért, a jobb életminőségért, és a természetes gyógyulásért.
Ár: 4.800 Ft (Könyvet megrendelni az oldal legalján lehet!)

Makrobiotikus kézikönyvek
Az alábbi 22 könyvem mindegyike egy önálló témakört dolgoz fel. Valójában ezek receptes könyvek, amelyeket kiegészítettem egy rövid bemutatóval a makrobiotikáról és az adott témáról.
Igyekeztem olyan hasznos és gyorsan alkalmazható recepteket, javaslatokat és tippeket adni amelyek segítik könnyen eligazódni a könyv olvasóját az adott témában. Ebben nagy segítségemre volt a több mint 15 éves szakmai tapasztalatom, valamint a külföldi tanulmányaim.
A receptek könnyen és gyorsan elkészíthetőek bárki számára. A kivitelezésnél a fő szempont a konyhában történő könnyű használhatóság volt. Ezért ezek olyan spirál kézikönyvek amelyek könnyen hajtogathatóak és méretüknél fogva is szinte bárhova elhelyezhetők. A képeken a könyv borítóját lehet látni.

MAKROBIOTIKUS KÉZIKÖNYV SOROZATOK
Minden kézikönyvem része egy sorozatnak, amik jól kiegészítik egymást
GLUTÉNMENTES RECEPTEK KÉZIKÖNYV SOROZAT
Glutén-, tej-, tejtermék-, tojás- és cukormentes, hazai makrobiotikus ételek
Glutén- és mindenmentes makrobiotikus desszertek
Gluténmentes és általános makrobiotikus reggelik
Gluténmentes és általános makrobiotikus uzsonnák, útravalók és szendvicskrémek
Fasírtok és olajban sült fogások gluténmentesen
Tápláló főzelékek (glutén, tejtermék, tojás és cukormentesen)
ÁTFOGÓ ISMERETEK ÉS SPECIÁLIS ÉTELEK SOROZAT
Makrobiotika az egészséges és harmonikus életért
Makrobiotika a 21. században
Makrobiotikus táplálkozás
Makrobiotika cukorbetegeknek
Gyermekeink, családunk egészsége makrobiotikus étrenddel és életmóddal
Immunrendszert támogató és sugárzástól tisztító makrobiotikus ételek
Vegán szakácskönyv
ALAPISMERETEK ÉS ALAPRECEPTEK SOROZAT
Makrobiotikus vágási, főzési módok és életvezetés
Rágni vagy nem rágni
Egyszerű makrobiotika
Makrobiotikus tészta ételek
Makrobiotikus saláták és savanyúk
ÉVSZAKOK SZERINTI ÁLTALÁNOS ÉTELEK SOROZAT
Tavaszi makrobiotikus ételek
Nyári makrobiotikus ételek
Őszi makrobiotikus ételek
Téli makrobiotikus ételek
EGÉSZSÉGES DESSZERTEK SOROZAT
Glutén- és mindenmentes makrobiotikus desszertek
Makrobiotikus palacsinták édesen és sósan
Makrobiotikus almás receptek
Makrobiotikus sütőtök ételek
A kézikönyveket az oldal alján lehet megrendelni!
GLUTÉNMENTES RECEPTEK SOROZAT KÉZIKÖNYVEI
Glutén-, tej-, tejtermék-, tojás- és cukormentes, hazai makrobiotikus ételek – 136 oldal, 3.990 Ft
250 glutén-, tej-, tejtermék-, tojás- és cukormentes egészséges étel receptjét és ezek további változatait írjuk le ebben a könyvben.
A cöliákiás, a lisztérzékeny, a búzaallergiás vagy bármilyen más okból gluténmentes étrenden élők számára a gluténtartalmú gabonák – búza, rozs, árpa – egyéni érzékenységtől függően a zab – elhagyásával is sokféle egészséges megoldást kínálunk a hazai alapanyagokra koncentrálva.
Megkönnyítjük ezzel a tudatos bevásárlást, a gazdag receptgyűjteménnyel pedig segítjük a mindennapi főzést. Receptjeink vegyi édesítő és cukormentesek, nem tartalmaznak élesztőt, tojást, mézet és tejterméket sem, így – a 250 receptből és változataiból a három halas receptet leszámítva – a vegán életmódot élők is bátran elkészíthetik a természetes ételeket.

Glutén- és mindenmentes makrobiotikus desszertek, szabadon nassolhat – 134 oldal, 3.990 Ft
Ebben a magyarosan makrobiotikus, vegán desszertes könyvben kizárólag természetes növényi alapanyagokat használunk, nincs benne hal, zselatin, tojás, tejtermék, méz, semmilyen állati eredetű hozzávaló. A laktóz- és a gluténmentes étrenden élők bármelyik recept alapján készíthetnek finomságokat, péksüteményt és kenyeret is süthetnek.
Az allergiások gondosan válogassanak egyéni érzékenységük szerint nekik megfelelőt a 210 recept és sokféle változata közül. A desszertek élesztő, cukor és mesterséges vegyi édesítők nélkül készülnek.
Édes zöldségeket, főleg helyben termő gyümölcsöket használunk frissen, tárolt, aszalt, vagy cukor nélkül eltett formában. Gyümölcs- vagy rizssziruppal, mazsolával, friss gyümölcsökkel édesítünk. Rizs-, köles-, zab- vagy mandulatejjel, kukoricakeményítővel, agar-agar tengeri fűvel, kuzuval, amazakéval, bab, borsó és lencsefélékkel készíthetők a glutén- és mindenmentes, édes és sós desszertek mindenki örömére.

Gluténmentes és általános makrobiotikus reggelik – 114 oldal, 3.790 Ft
Ennek a vegán receptes könyvnek a témája a gluténmentes és az általános makrobiotikus reggeli. Segítségül a lisztérzékenyeknek, cöliákiásoknak és a búzaallergiásoknak a gluténmentes recepteket külön választottuk. Akármilyen sietős is a dolgunk, fontos az otthoni reggeli étkezés. Kevés más helyen van alkalmunk a számunkra legmegfelelőbb reggelit fogyasztani, ezzel megalapozni, jól kezdeni a napunkat. Egész gabonákból, darákból, pelyhekből készítünk összetett szénhidrátokat tartalmazó kásákat, sokféleképpen kombinálva ezeket zöldségekkel, gyümölcsökkel, pirított olajos magokkal, tofuval. Az áldott reggeli miszó leves tisztító hatású, világszerte nagyon sokaknak segített már a városi szmogban és a radioaktív sugárzásban is megőrizni az egészségüket. Ismerjük meg, mert a káros környezeti hatások enyhítésében bennünket is támogathat. Egészséges, magyaros, ünnepi makrobiotikus reggelikkel is kényeztethetjük magunkat és szeretteinket.

Gluténmentes és általános makrobiotikus uzsonnák, útravalók és szendvicskrémek – 78 oldal, 2.490 Ft
Ebben a gluténmentes és általános makrobiotikus receptes könyvben témánk a tízórai, az uzsonna és az útravalónak becsomagolható ételek. Ide tartoznak a jó minőségű kenyérre, palacsintára kenhető vagy mártogatható szendvicskrémek magfélékből, hüvelyesekből, gabonákból és zöldségfélékből, a fasírtok, a töltött gabona golyók, a zöldségestekercsek és a szusi félék.
Egyszerűek, előkészítve könnyen és gyorsan összeállíthatók. A gyerekek boldog mosolyáért akár játékos szépségekké is alakíthatók. A fő étkezések között értékes tápanyagokkal, energiával látnak el bennünket. A speciális étrenden élőknek segítségül a válogatáshoz GM (gluténmentes) és GT (gluténtartalmú) jelzéssel láttuk el a recepteket.

Fasírtok és olajban sült fogások gluténmentesen (ÚJ) – 3.990 Ft
Az egészséges ételekre váltáshoz az átvezető ételekhez adok alternatívát ebben a kiadványban: a fasírtokat, olajban sült fogásokat mutatom be. Azért készült, hogy a hús túlfogyasztása miatti, egészségre káros alapanyagok helyett a fasírtokhoz, olajban készült fogásokhoz egészséges, élettel teli hozzávalókat és elkészítésüket megismertessem.
Életerővel teli alapanyagokból – egész gabonák, zöldségek, bab-, borsó- és lencsefélék, természetesen fermentált termékek, mag- és diófélék, gyümölcsök, halak, természetes ízesítők, édesítők – készítünk kiegyensúlyozott, változatos és ízletes ételeket.
Ételeink gazdagok életenergiában, tápanyagokban, nyomelemekben, ásványi anyagokban, vitaminokban, enzimekben és élelmi rostokban. Ezzel támogatják a jó minőségű vért, az egészséges emésztő- és immunrendszert.

Tápláló főzelékek (ÚJ) – 3.990 Ft
Ez a kiadvány a lisztes, tejfölös, tejszínes, tejtermékes alapanyagokból készült főzelékek egészségesebb és táplálóbb változataira ad megoldást. Biztonsággal fogyaszthatják a glutén, tejtermék, tojás és szójára allergiás személyek is.
Túlsúly esetén és annak elkerülésére, megelőzésére, a női egészségért, az emésztőrendszeri panaszainak elkerüléséért az étrendváltás fontos első lépése ennek az ismert hazai ételféleség egészséges variációinak a fogyasztása.
A könyvnek köszönhetően megtanulod az ismert főzelékek egészséges változatait elkészíteni, néhány alapanyag lecserélésével és még néhány alapanyag hozzáadásával.

ÁTFOGÓ ISMERETEK ÉS SPECIÁLIS ÉTELEK SOROZAT KÉZIKÖNYVEI
Makrobiotika a 21. században – 150 oldal, 3.590 Ft
A természetes, kiegyensúlyozott, élő alapanyagokból készült ételek fogyasztása, amelyek gazadagok életenergiában, tápanyagokban, nyomelemekben, ásványi anyagokban, vitaminokban, enzimekben támogatják az egészséges emésztő rendszert, a jó minőségű vért és a jól működő immunrendszert.
Alacsony zsírtartalmú, magas vitamin, ásványi anyag és tápanyag tartalmú étrend, amelyben az összetett szénhidrátok és fehérjék megfelelő aránya, a sav-lúg, a kálium és a nátrium egyensúlya valamit a megfelelő vércukor egyensúly egyaránt fontos szempontok.

Makrobiotikus táplálkozás – 160 oldal, 3.790 Ft
A makrobiotikus rendszer átfogó univerzális elvek alapján tekint a világra, az étkezésre is.
A természetes, egészséget szolgáló étrend rugalmasan egyéni körülményekre adaptálható az éghajlati öv, az évszakok, a nem, az életkor, az életmód, az aktivitás és az egyéni egészségi állapot figyelembevételével.
Az általános elveket, a természetes életvezetést, az alapanyagokat, a főzési módokat, az általános makrobiotikus étrendet, az adaptálásokat, a helyi hagyományokon alapuló átvezető ételeket, gyógyitalok és kezelési módok receptjei tartalmazza ez az átfogó könyv.

Makrobiotika cukorbetegekenek – 118 oldal, 3.990 Ft
Ebben a könyvben a diabétesz és a hipoglikémia makrobiotikus szemléletű gyógyító étrendjével foglalkozunk, amely segít stabilizálni a krónikusan alacsony vagy magas vércukorszintet, javítani és helyreállítani az egyensúlyt. A modern ipari ételek, a feldolgozott fehér rizs és liszt, a finomított cukor rendszeres fogyasztása miatt széles körben elterjedt civilizációs betegséggé vált a cukorbetegség.
Régebben a szénhidrátok elhagyását javasolták, mára a tudományos szemlélet is igazolta az ősi tudást, az összetett szénhidrátok, az alacsony glikémiás indexű és terhelésű, a tápanyagokban és élelmi rostokban gazdag, alacsony zsírtartalmú, természetes ételek kiemelkedő szerepét az egészség javításában.

Gyermekeink, családunk egészsége makrobiotikus étrenddel és életmóddal – 154 oldal, 3.790 Ft
Ebben a könyvben témánk a családunk és gyermekink egészsége makrobiotikus étrenddel és életmóddal. A könyv segítséget nyújt a gyermeket vágyó, váró és nevelő szülők számára a holisztikus gyermeknevelésben, a tápanyagokban gazdag, kiegyensúlyozott étrend, életvezetés és a természetes otthoni környezet kialakításában.
Foglalkozunk a családok egészségével, a gyermekek fejlődésének, növekedésének, táplálkozásának és egészségének fő kérdéseivel, a gyerekbetegségekkel, a különféle egyensúlytalanságokat helyrehozó étrenddel, a természetes gyógyító ételekkel, italokkal és otthoni kezelési módokkal.

Immunrendszert támogató és sugárzástól tisztító makrobiotikus ételek (megújult kiadás) – 150 oldal, 3.990 Ft
Ebben a könyvben immunrendszerünk egyensúlyának támogatásával és a sugárzások ártalmas hatásának a csökkentésével foglalkozunk természetes étrend és életmód segítségével. Összefoglaljuk immunrendszerünk működését, modernkori kihívásait és ezek hatásait az egészségre.
Világszerte sokak gyakorlati tapasztalatai és kutatási eredmények alapján is beigazolódott, hogy immunrendszerünk karbantartható, testünk megtisztítható sokféle környezeti szennyeződés káros hatásaitól a hagyományos, egyszerű, természetes makrobiotikus táplálékkal és életmóddal. A gyenge állapotban lévő, a betegségekből lábadozó, a gyakori fertőzésekkel küzdő, a fáradt és az erős környezeti hatásoknak kitett emberek számára is értékes táplálékok ezek.

Vegán szakácskönyv – 118 oldal, 3.090 Ft
Ebben a receptes könyvben nincs semmilyen állati eredetű étel – sem húsfélék, sem hal, sem tojás, tejtermék vagy méz – kizárólag természetese növényi alapanyagok, így vegetáriánus és vegán életmódot élők egyaránt használhatják. Élettel teli, egész gabonák, zöldségek, hüvelyesek, mag és diófélék, gyümölcsök, természetes szójabab termékek, ízesítők,vagy gabona vagy gyümölcs édesítők és tengeri füvek segítségével készítünk kiegyensúlyozott, ízletes és változatos ételeket. Ezek gazdagok életenergiában, tápanyagokban, nyomelemekben, ásványi anyagokban, vitaminokban, enzimekben, élelmi rostokban és megadják a szükséges fehérjét is. Mind a négy évszakra találnak sokféle receptet, leveseket, fő ételeket, savanyúkat, salátákat, desszerteket és makrobiotikus italokat reggelire, ebédre, uzsonnára, útravalónak és vacsorára egyaránt.

ALAPISMERETEK ÉS ALAPRECEPTEK SOROZAT KÉZIKÖNYVEI
Makrobiotikus vágási, főzési módok és életvezetés – 56 oldal, 2.490 Ft
Több főzési mód közül választhatunk az ételek elkészítésénél, ezek segítségével változatos ételeket kapunk minden évszak jellegzetességeihez és az egyéni igényekhez igazodva.
Foglalkozunk a természetes makrobiotikus életvezetéssel is, ennek elvei az egyensúlyunkat és az egészségünket szolgálják.

Rágni vagy nem rágni – 52 oldal, 2.490 Ft
Az alapos rágás az egészség alapja, különösen fontos ez a szénhidrátok megfelelő emésztéséhez.
Ebben a kiadványban megtanulhatja a rágás helyes módját, megismerheti az étkezés alapelveit.
Megtudhatja, hogyan élheti meg a megfelelő, tudatos rágás sokféle előnyös hatását.
Ötleteket, technikákat, egyszerű rágási gyakorlatokat talál a világ minden tájáról az emésztés javítására és az ételek élvezetének fokozására.

Egyszerű makrobiotika – 76 oldal, 2.490 Ft
Az ősi és mégis modern, természetes és kiegyensúlyozott, makrobiotikus életvezetés és étrend csökkenti a civilizációs betegségek, a fizikai, az érzelmi és mentális rendellenességek kockázatát. A szülők egészséges, természetes étrendjükkel megalapozzák a társkapcsolatuk harmóniáját, a szaporítószerveik egészségét, az egészséges fogantatást és várandós időszakot, a gyerekeik fizikai, érzelmi egészségét és tudati fejlődését is.
Életerővel teli alapanyagokból – egész gabonák, zöldségek, bab-, borsó- és lencsefélék, természetesen fermentált babtermékek, mag- és diófélék, gyümölcsök, halak, természetes ízesítők, édesítők és tengeri füvek – készítünk kiegyensúlyozott, változatos és ízletes ételeket. Ételeink gazdagok életenergiában, tápanyagokban, nyomelemekben, ásványi anyagokban, vitaminokban, enzimekben és élelmi rostokban. Ezzel támogatják a jó minőségű vért, az egészséges emésztő- és immunrendszert. Az természetes étrend és életmód fontos szerepet játszik az egészség megőrzésében és helyreállításában, lehetőséget ad a hosszú, minőségi és aktív életre.

Makrobiotikus tészta ételek – 84 oldal, 2.490 Ft
A tészták szárítva hosszú ideig elállnak, gyorsan és változatosan főzhetünk belőlük egészséges ételeket. A teljes, egész gabonaszemből frissen őrölt lisztek a legjobb alapanyagaik energia, tápanyag és egészség szempontból. Ezek összetett szénhidrátjait a tápanyagokban gazdag makrobiotikus alapanyagokkal kombinálva jó energiaforrást nyerünk aktív emberek számára is.
A minőségi száraz tésztákat használhatjuk a levesekhez, a ragukhoz, körítésként, a tészta egytálételekhez szószokkal, a rakott és sült tésztákhoz, valamint a tészta salátákhoz öntetekkel kombinálva.

Makrobiotikus saláták és savanyúk – 88 oldal, 2.790 Ft
Ebben a könyvben témánk a saláta és a savanyúság.
Megismerhetik ezeknek az ételeknek a helyét, fontos egyensúlyi szerepét az általános makrobiotikus rendszeren belül, remek saláta és savanyúság receptek sokaságával gazdagodhatnak.
A változatos, ízletes és egészséges ételek receptjei segítenek az elfelejtett természetes ételkészítési tudás visszaszerzésében.
Az iparosodás korában szélsőségessé vált táplálkozásunkat újra egyensúlyba hozva pedig a fizikai, mentális állapotunk és érzelmeink is kiegyensúlyozottabbá válnak.

ÉVSZAKOK SZERINTI ÁLTALÁNOS ÉTELEK SOROZAT KÉZIKÖNYVEI
Tavaszi makrobiotikus ételek – 120 oldal, 3.090 Ft
A természetes, tápanyagokban gazdag, alacsony zsírtartalmú alapanyagok, valamint a sokféle ételkészítési eljárás segítségével ízletes tavaszi ételek készíthetők. Fogyasztásukkal saját állapotunk, aktivitásunk szerint alkalmazkodni tudunk a változékony tavaszi időjáráshoz, egyúttal támogatjuk az egészségünket, életerőnket.

Nyári makrobiotikus ételek – 128 oldal, 3.090 Ft
Ebben a könyvben témánk a nyári étrend. Nyáron a hőségben fontos a felfrissülés, könnyű, üdítő, hűtő hatású ételeket készítünk.
A természetes, élő, vitaminokban, ásványi anyagokban és tápanyagokban gazdag, alacsony zsírtartalmú alapanyagok és a sokféle ételkészítési eljárás közül olyanokat választunk, amelyekkel változatos, ízletes nyári ételek készíthetők.
Fogyasztásukkal könnyedén szépülhetünk, koplalás nélkül veszíthetünk felesleges testsúlyunkból, egyúttal támogatjuk az egészségünket, életerőnket.

Őszi makrobiotikus ételek – 120 oldal, 3.090 Ft
Ebben a könyvben témánk az őszi étrend. Ősszel megváltozik az idő, az indián nyár időszaka még kellemesen enyhe, a ködös november már egészen hideg is lehet.
Gazdag kínálatban állnak rendelkezésünkre a természetes, élő, vitaminokban, ásványi anyagokban és tápanyagokban gazdag, alacsony zsírtartalmú őszi alapanyagok.
Sokféle eljárással kiegyensúlyozott, változatos és ízletes őszi ételek készíthetők belőlük.
Fogyasztásukkal saját állapotunk, aktivitásunk szerint alkalmazkodni tudunk a változékony őszi időjáráshoz, felkészülünk a télre, egyúttal támogatjuk az egészségünket és életerőnket

Téli makrobiotikus ételek – 124 oldal, 3.090 Ft
A természetes, élő, vitaminokban, ásványi anyagokban és tápanyagokban gazdag, hasznos zsírsavakat tartalmazó, egészséges alapanyagok és a sokféle ételkészítési eljárás közül olyanokat választunk ebben az évszakban, amelyekkel változatos, ízletes téli ételek készíthetők a hétköznapokra és az ünnepekre.
Fogyasztásukkal melegen tartjuk, tápláljuk a testünket a nélkül, hogy nagyon elnehezednénk, egyúttal támogatjuk az egészségünket és életerönket.

EGÉSZSÉGES DESSZERTEK SOROZAT KÉZIKÖNYVEI
Glutén- és mindenmentes makrobiotikus desszertek, szabadon nassolhat (új!) – 134 oldal, 3.990 Ft
Ebben a magyarosan makrobiotikus, vegán desszertes könyvben kizárólag természetes növényi alapanyagokat használunk, nincs benne hal, zselatin, tojás, tejtermék, méz, semmilyen állati eredetű hozzávaló. A laktóz- és a gluténmentes étrenden élők bármelyik recept alapján készíthetnek finomságokat, péksüteményt és kenyeret is süthetnek.
Az allergiások gondosan válogassanak egyéni érzékenységük szerint nekik megfelelőt a 210 recept és sokféle változata közül. A desszertek élesztő, cukor és mesterséges vegyi édesítők nélkül készülnek.
Édes zöldségeket, főleg helyben termő gyümölcsöket használunk frissen, tárolt, aszalt, vagy cukor nélkül eltett formában. Gyümölcs- vagy rizssziruppal, mazsolával, friss gyümölcsökkel édesítünk. Rizs-, köles-, zab- vagy mandulatejjel, kukoricakeményítővel, agar-agar tengeri fűvel, kuzuval, amazakéval, bab, borsó és lencsefélékkel készíthetők a glutén- és mindenmentes, édes és sós desszertek mindenki örömére.

Makrobiotikus palacsinták édesen és sósan – 60 oldal, 1.690 Ft
Ebben a receptkönyvben témánk mindenki kedvence a palacsinta. Egészségesen – az eltömítő és nyákosító tejtermékek, a szélsőséges tojás, cukor és mesterséges édesítők nélkül – készülnek, édesen és sósan, sokféleképpen. Gabona sziruppal, friss és aszalt gyümölcsökkel édesítünk, tengeri sóval és más természetes fűszerekkel ízesítünk, alumíniummentes bio sütőport, hidegen sajtolt olajat használunk. Az édes és sós töltelékek, öntetek értékes makrobiotikus alapanyagokból természetes módon készülnek. Az egész gabonák teljes kiőrlésű lisztjét kombináljuk egyéb lisztfélékkel (kukorica, köles, hajdina, tönköly, durum).

Makrobiotikus almás receptek – 44 oldal, 1.990 Ft
Energiát adnak, méregtelenítenek, csökkentik a koleszterin szintet, a szívbetegségek kockázatát, rendszeres fogyasztásukkal csökken a rák, az asztma és a 2. típusú cukorbetegség kockázata is. Mértékkel együk, hetente néhány alkalommal. Télen sokféleképpen elkészítve, nyáron nyersen, kicsit gyakrabban. Remek almás recepteket találnak a könyvben.

Makrobiotikus sütőtök ételek – 44 oldal, 1.990 Ft
A változatos méretű és formájú, narancssárga színű sütőtökfélék gazdagok értékes tápanyagokban, mint például A-vitamin, kímélőek – a csecsemők első zöldség ételei közé tartoznak – rostjaik segítik az emésztést, energiájuk megnyugtató és kiegyensúlyozott.
Változatosan elkészíthetők: levesben, főétel részeként, babokkal együtt főve, ízletes desszertnek, de még gyógyitaloknak is.

Kézikönyv csomagok
A fenti könyvekből kialakítottam csomagokat is, ahol egy adott témához tartozókat gyűjtöttem össze. Ezeket a megrendelő űrlap alján tudod kiválasztani.
Gluténmentes könyvcsomag
A makrobiotika az ételeiben nem használ sajtot, tejszínt, tejfölt, túrót és más tejtermékeket, tojást vagy cukrot. A Gluténmentes makrobiotikus (sajt, tejtermék, tojás, cukormentes) receptek kézikönyv sorozatot részben a táplálék allergiásoknak készítettem, illetve a 40 év feletti nőtársaimnak. Nekik rendkívül fontos a női étrend követése a túlsúly, és az ebből eredő más panaszok elkerülése.
A glutén-, tej-, tejtermék-, tojás- és cukormentes hazai makrobiotikus ételek receptjei a VEGÁN étrenden élőknek abban segít, hogy hiányállapotok nélküli szakszerű ételekkel biztosítsa egészségének fenntartását.
Csomag ár: 22.240 Ft
A fentebb bemutatott könyvek közül ez a csomag tartalmazza:
Glutén- tej- tejtermék, tojás és cukormentes hazai makrobiotikus ételek
Glutén- és mindenmentes makrobiotikus desszertek, szabadon nassolhat
Gluténmentes és általános makrobiotikus reggelik
Gluténmentes és általános makrobiotikus uzsonnák, útravalók és szendvicskrémek
Fasírtok és olajban sült fogások gluténmentesen
Tápláló főzelékek – glutén, tejtermék, tojás és cukormentesen
Vegán könyvcsomag
Ezeknek a könyveknek köszönhetően, a vegán életmódot folytatók biztonságos, hiányállapotok nélküli meleg ételekhez, minőségi édességekhez és hideg ételek receptjeihez juthatnak hozzá az egyensúlyuk és egészségük megtartásáért.
Csomag ár: 12.360 Ft
A fentebb bemutatott könyvek közül ez a csomag tartalmazza:
Vegán szakácskönyv
Glutén- és mindenmentes makrobiotikus desszertek, szabadon nassolhat
Gluténmentes és általános makrobiotikus uzsonnák, útravalók és szendvicskrémek
Makrobiotikus saláták és savanyúk
Immunrendszert erősítő könyvcsomag
Azoknak javaslom az alábbi könyvcsomagot, akik szeretnék az immunrendszerüket megerősíteni különböző okokból, kiegészítve az orvosi kezelést pl.
- Sugárterápiában részesültek, vagy fognak részesülni.
- Szeretnének a fertőzésekkel szemben ellenállóbbak lenni.
- Betegséget követően szeretnének újra életerejüket visszaszerezni.
- Műtétre szeretnék magukat felkészíteni.
- Műtét után szeretnének gyorsan regenerálódni.
- Erős immunrendszerrel szeretnének rendelkezni, hogy a betegségeket elkerüljék, vagy könnyebben felépüljenek egy betegségből.
- Életerejüket magas szinten akarják tartani és aktívan élni.
- Érintettek valamilyen daganatos betegségben.
Csomag ár: 10.470 Ft
A fentebb bemutatott könyvek közül ez a csomag tartalmazza:
Immunrendszert támogató és sugárzástól tisztító makrobiotikus ételek
Egyszerű makrobiotika
Glutén- és mindenmentes makrobiotikus desszertek, szabadon nassolhat
Haladó makrobiotika könyvcsomag
Azok számára ajánlom, akik már haladók, rendelkeznek alap elméleti tudással, és makrobiotikus ételkészítési tapasztalattal, valamint szeretnének magasabb szintre lépni ebben a tudományban.
Csomag ár: 11.370 Ft
A fentebb bemutatott könyvek közül ez a csomag tartalmazza:
Makrobiotika a 21. században
Makrobiotikus táplálkozás
Immunrendszert támogató és sugárzástól tisztító makrobiotikus ételek
Cukorbetegek részére, illetve annak megelőzéséért könyvcsomag
Elsősorban azoknak ajánlom, akiket érint a téma – családtagként vagy személyesen – és szeretnének magukért is tenni, kiegészítve az orvosi kezelést. Természetesen azok számára is nagyszerűek ezek a könyvek, akik meg szeretnék előzni ezt a betegséget.
Csomag ár: 10.470 Ft
A fentebb bemutatott könyvek közül ez a csomag tartalmazza:
Makrobiotika cukorbetegeknek
Egyszerű makrobiotika
Glutén- és mindenmentes makrobiotikus desszertek, szabadon nassolhat
Egészséges desszertek könyvcsomag
Egészségünk megőrzése érdekében fontos, hogy csak jó minőségű (lassú felszívódású, összetett szénhidrát alapú) édesítőket használjunk, lecserélve a rossz minőségű édességeket (pl. fehércukor, nádcukor, porcukor, kristálycukor, barnacukor). Segítségükkel mindenféle bűntudat nélkül, öröm és biztonság érzésével lehet boldogan fogyasztani finom desszerteket.
Ezek a természetes megoldások hozzájárulhatnak, hogy megelőzzük a túlsúlyt, visszaszerezzük a természetes testsúlyt, de emellett a csontritkulás állapotoknak az elkerülését is segítheti. A hasnyálmirigy érzékeny szervünk, szélsőséges terhelésnek tesszük ki a rossz minőségű, gyors felszívódású cukrot tartalmazó édes ízű italokkal, süteményekkel stb.
A hasnyálmirigy gyulladás, cukorbetegség megelőzéséért, az érzelmi stabilitásunkért tegyünk azzal, hogy jó minőségű édességeket, süteményeket, tortákat fogyasztunk.
Csomag ár: 9.660 Ft
A fentebb bemutatott könyvek közül ez a csomag tartalmazza:
Makrobiotikus almás receptek
Makrobiotikus sütőtök receptek
Glutén- és mindenmentes makrobiotikus desszertek, szabadon nassolhat
Makrobiotikus palacsinták édesen és sósan